Brazília – nem csak egy ország, hanem egy külön világ

Jelentem, sikeresen megérkeztem Brazíliába! Már csak az odajutás volt egy kisebb túlélőtúra, de hát senki sem mondta, hogy a világ másik végére átugrani olyan lesz, mint lemenni a sarki boltba.

Ma úgy döntöttem, hogy nem rohanok sehová, hanem egyszerűen csak hagyom, hogy São Paulo vezessen.

Úticélom São Paulo egyik legkülönlegesebb negyede, a Liberdade volt. Ez a város egyébként sem hétköznapi hely. Nemcsak a felhőkarcolóit és a szegénynegyedeit köszönheti a bevándorlóknak, hanem azt a kulturális kavalkádot is, amitől az ember néha úgy érzi, hogy egyetlen nap alatt körbeutazta a fél világot.

Ma ismét úgy döntöttem, hogy nincs mese, a nyakamba veszem São Paulót. Ez a város ugyanis olyan, mint egy hatalmas, soha véget nem érő kirakós játék: bármerre indulsz, mindig találsz valami meglepőt.

Ma délelőtt ismét úgy döntöttem, hogy a legjobb módja egy város megismerésének az, ha egyszerűen nekivágok gyalog. Persze ilyenkor mindig megfogadom, hogy „csak egy rövid sétára megyek”, aztán néhány óra múlva már azt sem tudom, melyik utcán indultam el.

A mai nap meglehetősen hétköznapi feladattal indult: mosás. Igen, az utazásnak vannak kevésbé romantikus pillanatai is. Az ember hiába jár a világ egyik legnagyobb városában, egy idő után rájön, hogy a zoknik és a pólók nem mossák ki magukat.

A nap egyik különleges állomása a híres Beco do Batman volt. Ez a hely olyan, mintha egy egész városrészt ráengedtek volna a graffiti művészekre. Minden fal színes, minden sarok egy külön műalkotás, és az embernek olyan érzése támad, mintha egy szabadtéri galériában sétálna, csak itt közben zene szól, emberek nevetnek, és mindenki éppen jól érzi magát.

Ma elérkezett az a nap is az utazás során, amikor gyakorlatilag semmit sem csináltam... és valahogy mégis egész nap elfoglalt voltam. Aki sokat utazik, pontosan tudja, hogy a költözős napok valójában külön műfajt képviselnek. Ilyenkor az ember nem turista, hanem profi bőröndlogisztikus.

A bőséges reggeli után útnak indultam São Paulo másik végébe, ugyanis mára a SimbaZoo, vagyis a város hatalmas állatkertje volt betervezve. Ez nem akármilyen állatkert: egész Latin-Amerika legnagyobb állatkertjeként tartják számon. Már az odajutás is egy kisebb expedíciónak tűnt, de amikor végre megérkeztem, rögtön látszott, hogy megérte az utazás.

Ma reggel még São Paulóban ébredtem, de már tudtam, hogy ez egy különleges nap lesz. Az embernek vannak olyan napjai az életben, amikor már reggel érzi, hogy valami nagy dolog fog történni. Na, ez pont ilyen volt.

A mai napot egészen hétköznapi módon kezdtem. Még a nagy strandolás előtt úgy döntöttem, hogy feltöltöm a készleteimet, ezért beugrottam egy közeli szupermarketbe.

A mai napot természetesen ismét a Copacabanán kezdtem. Reggel már kellemes volt az idő, ezért úgy döntöttem, hogy elsétálok a Copacabana északi végéig. Később pedig elindultam a Rocinha favelába. Bevallom őszintén, egy kicsit izgultam. Az ember annyi filmet látott már, annyi hírt olvasott a favelákról, hogy óhatatlanul vannak előítéletei. A fejemben egyszerre kavargott a kíváncsiság és egy kis félelem.

Ma reggel úgy indultam útnak, hogy „á, ma csak két helyet nézek meg”. Micsoda naiv elképzelés volt! Fél tizenegy körül kiléptem az Airbnb ajtaján, és úgy terveztem, hogy estére kényelmesen visszaérek. Nos... késő este estem be a szállásra, és úgy éreztem magam, mintha egy fél maratont lefutottam volna. Pedig a nap során tényleg csak két helyszín szerepelt a bakancslistán.

A mai délelőttre is jutott egy újabb kötelező riói látnivaló. Gondoltam, ha már egyszer az ember elrepül a világ másik végére, akkor nem az a legjobb program, hogy a hotelszobában számolja a légkondi fokozatait. Így hát célba vettem a híres Selarón-lépcsőt, vagy ahogy a brazilok mondják: Escadaria Selarón. Ez a lépcső köti össze a bohém Santa Teresa városrészt a mindig nyüzsgő Lapa negyeddel, és nagyjából olyan színes, mintha egy festékgyár felrobbant volna, de a romeltakarítást egy művészre bízták volna.

Na, a mai napot úgy döntöttem, hogy kicsit lazább üzemmódban töltöm. A sok gyaloglás, lépcsőzés, hegymászás és városfelfedezés után ideje volt hagyni, hogy más dolgozzon helyettem. Felpattantam hát Rio híres Hop-on Hop-off panorámabuszára, amely nemcsak körbeviszi az embert a városon, hanem közben még zenével is gondoskodik arról, hogy az ember úgy érezze magát, mintha egy hollywoodi film főszereplője lenne.

Brazília nem egyszerűen egy úti cél, hanem egy külön világ, amelyet nehéz néhány szóval leírni. Hatalmas, színes, hangos, néha kaotikus, mégis rendkívül élő és magával ragadó ország.

São Paulo nem „szép” a klasszikus értelemben. De brutálisan érdekes. Ez Latin-Amerika egyik legnagyobb városa, elképesztő energiával. Felhőkarcolók, üzleti negyedek, gasztronómia, művészet, kultúra. Itt inkább a városi élmény dominál.

Rio de Janeiro az a hely, amit mindenki ismer, mielőtt odamenne. És élőben még erősebb. A tenger, a hegyek, a strandok, a hangulat – nagyon kevés város tud ilyen látványt adni.