A mai délelőttre is jutott egy újabb kötelező riói látnivaló. Gondoltam, ha már egyszer az ember elrepül a világ másik végére, akkor nem az a legjobb program, hogy a hotelszobában számolja a légkondi fokozatait. Így hát célba vettem a híres Selarón-lépcsőt, vagy ahogy a brazilok mondják: Escadaria Selarón. Ez a lépcső köti össze a bohém Santa Teresa városrészt a mindig nyüzsgő Lapa negyeddel, és nagyjából olyan színes, mintha egy festékgyár felrobbant volna, de a romeltakarítást egy művészre bízták volna.
Az egész történet főszereplője egy chilei művész, Jorge Selarón volt, aki 1990-ben csupán annyit szeretett volna, hogy a háza előtti ütött-kopott lépcső ne úgy nézzen ki, mintha dinoszauruszok taposták volna szét. Elkezdte hát szépen kicsempézni. Aztán valahogy úgy alakult, hogy a "na, még ezt az egy sort kirakom" projektből több mint húsz évig tartó életmű lett. Ismerős érzés... pont mint amikor az ember csak egy YouTube-videót akar megnézni, aztán hajnali kettőkor már azt nézi, hogyan készül a mongol jakvaj.
Ma már több mint kétezer színes csempe borítja a lépcsőt, amelyek a világ több mint hatvan országából érkeztek. Rengeteget turisták ajándékoztak a művésznek, másokat bolhapiacokon vadászott össze. Ahogy sétáltam felfelé, minden lépcsőfokon újabb és újabb minták, feliratok és színek bukkantak elő. Olyan érzésem volt, mintha egy hatalmas kültéri mozaikmúzeumban járnék, csak itt nem szólt rám senki, hogy "a műtárgyakhoz ne nyúljon". A piros szín különösen sok helyen visszaköszönt, hiszen ez volt Selarón kedvence. A lépcső gyakorlatilag úgy ragyog, hogy mellette egy tűzoltóautó is visszafogott pasztellszínűnek tűnik.
Nem csoda, hogy a filmesek is felfedezték maguknak. Több filmben és videóklipben szerepelt már, többek között itt forgatta a Beautiful című klip egy részét Snoop Dogg és Pharrell Williams is. Ahogy nézelődtem, próbáltam elképzelni, hogyan zajlott a forgatás. Aztán rájöttem, hogy én inkább annak örülök, hogy sikerült olyan fotót készítenem, amin éppen nem sétál bele húsz másik turista.
A történetnek sajnos szomorú befejezése van, mert Jorge Selarónt 2013-ban holtan találták meg éppen ezen a lépcsőn. Halálának körülményei máig nem teljesen tisztázottak, de az biztos, hogy az alkotása örökre Rio egyik legismertebb jelképe maradt. Jó érzés volt végigsétálni rajta, mert nem csupán egy turistalátványosság, hanem egy ember több évtizedes kitartásának és szenvedélyének az eredménye.
A lépcsőzés után úgy éreztem, hogy ennyi kultúra mellé már dukál egy kis pihenés. Beültem hát egy igazi brazil csehóba, rendeltem egy jéghideg italt, és úgy döntöttem, innen nézem meg a világbajnoki döntőt. A hangulat egészen elképesztő volt. A helyiek minden labdaérintésre úgy reagáltak, mintha legalábbis az életük múlna rajta.
Én természetesen a spanyoloknak drukkoltam. Egyrészt szeretem a spanyol focit, másrészt egyszerűen imádom a spanyol emberek életvidám természetét. Így aztán teljes lelkesedéssel kiabáltam a televízió felé, bár gyanítom, a játékosok ebből semmit sem hallottak.
A meccs után ismét nekivágtam Rio utcáinak. Ez a város egyszerűen képtelen megpihenni. Minden sarkon történik valami. Ahogy csak céltalanul sétáltam, egyszer csak zeneszó ütötte meg a fülemet. Persze, a kíváncsiságom azonnal bekapcsolt, hiszen ha valahol zene szól, oda nekem be kell néznem. Egy hangulatos helyre érkeztem, ahol éppen táncest zajlott. Kiderült, hogy a tánc neve forró.
Elsőre azt hittem, ez csak arra utal, hogy odabent harmincöt fok van és mindenki patakokban izzad. Aztán rájöttem, hogy ez Brazília egyik legismertebb párostánca. A zenére a párok úgy mozogtak, mintha ezt már az anyatejjel együtt szívták volna magukba, én pedig néztem őket, és gyorsan beláttam, hogy ha én most közéjük állnék, abból legfeljebb egy természetfilm készülhetne "A bizonytalan mozgású európai hím a brazil táncparketten" címmel.
Így végül maradtam a biztos szerepkörnél: nézőként élveztem a zenét, a fantasztikus hangulatot, és ismét megállapítottam, hogy Rio de Janeiro tényleg az a város, ahol szinte lehetetlen unatkozni. Itt az ember elindul megnézni egy lépcsőt, és estére már egy focidöntőn, egy utcai zenés mulatságon és egy brazil táncesten találja magát. Ennél rosszabb napom sose legyen!
