Ma elérkezett az a nap is az utazás során, amikor gyakorlatilag semmit sem csináltam... és valahogy mégis egész nap elfoglalt voltam. Aki sokat utazik, pontosan tudja, hogy a költözős napok valójában külön műfajt képviselnek. Ilyenkor az ember nem turista, hanem profi bőröndlogisztikus.
Délelőtt 11 óráig ki kellett költöznöm az eddigi, ötödik emeleti szobámból. Nem azért, mert meguntak volna – remélem legalábbis –, hanem mert úgy döntöttem, hogy még két éjszakával meghosszabbítom a São Pauló-i tartózkodásomat. Az élet azonban nem mindig egyszerű: ugyanabban a szobában már nem volt hely, így csak úgy sikerült hosszabbítani, hogy átköltöztem egy másik szobába.
És milyen jól tettem!
Az új szobám ugyanis a 24. emeleten van. Amikor beléptem, rögtön az ablakhoz sétáltam, és csak annyit tudtam mondani: „Na, ezért már megérte cipekedni!” A kilátás egyszerűen fantasztikus. Innen fentről São Paulo még végtelenebbnek tűnik. Amerre csak nézek, felhőkarcolók, épületek és házak sora húzódik a horizontig. Olyan, mintha a városnak egyszerűen nem lenne vége.
Holnapután Rio de Janeiróba utazom tovább, de már most, az összepakolásnál kezdtem sejteni, hogy a repülőtéren még lesznek izgalmak. Valahogy nem értem, hogyan történhetett, de a bőröndöm az elmúlt napokban önálló életre kelt. Amikor ideérkeztem, egészen könnyedén be lehetett csukni. Most viszont úgy kellett ráülni, húzni, nyomni, könyörögni neki, hogy legyen szíves összezáródni. Kezdem azt gyanítani, hogy a brazil szuvenírek éjszakánként szaporodnak. A mérleggel pedig valószínűleg hamarosan komoly nézeteltéréseink lesznek.
A költözés azonban még egy kisebb csavart tartogatott. Az új szobát csak délután három óra után lehetett elfoglalni. Addig viszont valamit kezdeni kellett a fél háztartásnyi csomagommal. Így hát elsétáltam egy körülbelül 250 méterre lévő csomagmegőrzőbe, ahol leadtam a bőröndjeimet. Mivel nem volt kedvem órákon át céltalanul bolyongani a városban ekkora kicsit télies időben (15 °C), végül a csomagmegőrző egyik helyiségében ütöttem tanyát. Valószínűleg nem ez szerepel a turistakalauzok első tíz kihagyhatatlan látnivalója között, de legalább biztonságos volt, nyugodt, és végre volt időm megírni a blogot.
Délután végre visszakaptam a szobámat – pontosabban egy teljesen másikat –, ismét kipakoltam, mert úgy látszik, én mostanában ebből sportot űzök, aztán ledőltem egy kicsit pihenni. Azt hiszem, ennyi pakolás után hivatalosan is megszereztem a „Bőrönd Tetris” fekete övét.
Este természetesen nem maradhatott el a vacsora sem. Ismét maniokát rendeltem egy nagyon finom húsétel mellé, mert ezt az alapanyagot egyre jobban megszeretem. Emellett kértem egy csirkelevest is. Na, aki ilyenkor egy otthoni, aranyló húslevesre gondol cérnametélttel, az nagyot téved. Ez inkább egy sűrű, tartalmas egytálétel, amelyben megáll a kanál. Viszont elképesztően finom volt, és tökéletesen jól esett.
Az estére még egy merész tervem is volt. Kitaláltam, hogy ellátogatok egy szaunába, mert São Paulóban meglepően sok ilyen hely működik. Már fejben össze is állítottam a programot, amikor kiderült, hogy hétfőn este kilenckor bezárnak. Mire ezt realizáltam, már nem lett volna értelme elindulni, így a nagy wellness-programból végül csak terv maradt.
Sebaj! Holnap új nap kezdődik, és úgy döntöttem, hogy akkor egy kellemes masszázzsal jutalmazom meg magam. A lábaim, a hátam és a bőröndöm cipelésétől megfáradt vállaim valószínűleg hangos tapssal fogják fogadni ezt az ötletet.
Most pedig lassan lefekszem, és még egyszer gyönyörködöm a 24. emeleti panorámában. Holnap még egy utolsó teljes nap vár rám São Paulóban, aztán irány Rio de Janeiro. Úgy érzem, ott is bőven lesz miről mesélni… feltéve, hogy a bőröndöm is hajlandó velem együtt felszállni a repülőre.
