Ma ismét úgy döntöttem, hogy nincs mese, a nyakamba veszem São Paulót. Ez a város ugyanis olyan, mint egy hatalmas, soha véget nem érő kirakós játék: bármerre indulsz, mindig találsz valami meglepőt.
A napot a Praça da República környékén kezdtem. Maga a tér is nyüzsgő, tele emberekkel, árusokkal, galambokkal és olyan arcokkal, akik láthatóan sokkal jobban ráérnek, mint én. Innen gyalog indultam tovább a városi színház felé. Már az út is érdekes volt, mert São Paulóban a történelem és a modern világ nem szépen, rendezetten követik egymást, hanem egyszerűen egymás nyakába borulnak.
A városi színház környéke kifejezetten szép, de egyben eléggé szürreális látvány is. Ott áll egy csodálatos, régi, díszes épület, amely úgy néz ki, mintha egy európai nagyvárosból teleportálták volna ide, körülötte pedig mindenféle modern toronyházak magasodnak. Olyan érzésem támadt, mintha egy időutazó véletlenül rossz helyre parkolta volna a XIX. századot.
Sétálgattam egy darabig, nézelődtem, figyeltem az embereket, és közben ismét megállapítottam, hogy São Paulo egyszerre gyönyörű és kaotikus. Nálunk egy ilyen kontraszt talán furcsán hatna, itt viszont teljesen természetes. A régi épület mellett ott egy üvegpalota, mögötte egy felhőkarcoló, az utcasarkon pedig valaki éppen szaxofonozik. Igen, ez itt São Paulo.
Aztán ismét elővettem a titkos fegyveremet: az Ubert. Meg kell mondanom, hogy itt annyira olcsó, hogy az ember szinte bűntudatot érez, amikor kifizeti az utat. Mire felfogtam, hogy elindultunk, már meg is érkeztünk a Praça da Liberdade környékére, vagyis a híres japán negyedbe.
És én persze ismét gyalog folytattam.
A Liberdade negyednek valami egészen különleges hangulata van. Az ember néha elbizonytalanodik, hogy még mindig Brazíliában van-e, vagy hirtelen átruccant Tokió egyik csendesebb utcájába. Japán lámpások, ázsiai feliratok, különleges boltok, éttermek és egy teljesen más ritmusú világ fogadja a sétálót.
Kóboroltam az utcákon, benéztem az üzletek kirakataiba, figyeltem az embereket, és egyszer csak egy zen buddhista templomhoz érkeztem. Nagyon megörültem, mert kíváncsi voltam, milyen lehet belülről. A templom azonban másképp gondolta a dolgot. Természetesen zárva volt.
Ott álltam előtte, és arra gondoltam, hogy talán ez is valamiféle zen tanítás lehet. Talán a lényeg nem az, hogy bemenjünk a templomba, hanem hogy elfogadjuk, hogy ma nem mehetünk be. Ha így van, akkor azt hiszem, sikeresen teljesítettem a mai spirituális gyakorlatot.
Közben észre sem vettem, és gyakorlatilag el is telt az egész nap. A lábam ugyan már kezdett tiltakozni a folyamatos gyaloglás ellen, de a fejem tele volt élményekkel.
Visszatértem a szállásomra, és úgy döntöttem, hogy egy kis esti kényeztetés igazán belefér. Elhatároztam, hogy ismét kipróbálok egy különleges, úgynevezett „érzéki” tantrikus masszázst, amivel korábban már Balin is találkoztam.
Nos… itt sem csalódtam.
Mielőtt azonban bárki nagyon izgalomba jönne, elárulom, hogy a tantrikus masszázs lényege elsősorban a teljes ellazulás, a figyelem, a nyugalom és az érzékek tudatosabb megélése. Inkább egy különleges testi-lelki élmény, mintsem egy hagyományos masszázs. A részletek egy részét pedig meghagyom a fantáziátokra. (Most ide kellene egy kép, de nem tehetem, mert 18+-os lenne! :) )
Annyit viszont elmondhatok, hogy a nap végére teljesen ellazultan, "nagyon mosolyogva" és rengeteg új benyomással feküdtem le. São Paulo ismét bebizonyította, hogy itt egyetlen nap sem tud egyszerűen csak „átlagosan” telni. Itt mindig történik valami, amire később jókedvűen emlékszik vissza az ember. Este azért megint beindulok az éjszakába.
