Ma reggel már szinte hazajáró vendégként kezdtem a napot a sarkon lévő kis brazil kajáldában. Olyan gyakran járok oda, hogy lassan szerintem a pincér már név szerint ismer, és ha még egy hetet maradnék, valószínűleg kapnék saját törzsvendég-kártyát is. Ahogy beléptem, már szinte kérdezni sem kellett, jött a szokásos brazil kávé, mellé a kihagyhatatlan passion fruit juice, és természetesen a kedvenc péksüteményem, a coxinha. Ez tulajdonképpen egy csirkével töltött, ropogós krokettféle, amit szerintem a brazilok valamilyen titkos recept alapján készítenek, mert egyszerűen lehetetlen csak egyet enni belőle. Mire elfogyott a reggelim, már azon gondolkodtam, vajon Magyarországon miért nincs minden sarkon egy coxinhás.
A bőséges reggeli után útnak indultam São Paulo másik végébe, ugyanis mára a SimbaZoo, vagyis a város hatalmas állatkertje volt betervezve. Ez nem akármilyen állatkert: egész Latin-Amerika legnagyobb állatkertjeként tartják számon. Már az odajutás is egy kisebb expedíciónak tűnt, de amikor végre megérkeztem, rögtön látszott, hogy megérte az utazás.
Az állatkert akkora, hogy szerintem mire az ember végigsétál rajta, simán teljesíti az aznapi ajánlott lépésszám háromszorosát. Volt itt minden, amit csak el lehet képzelni: zsiráfok, elefántok, majmok, ragadozók és rengeteg olyan állat, amelyeket eddig legfeljebb természetfilmekben láttam. Külön élmény volt a szafaribuszos túra is. Egy pillanatra úgy éreztem magam, mintha Afrikába csöppentem volna, csak éppen a GPS makacsul azt állította, hogy még mindig São Paulóban vagyok.
Rengeteget sétáltam, ami végül nem is esett nehezemre, mert az időjárás egészen kellemes volt. Reggel még csupán 11 fok fogadott, így egy pillanatra azt hittem, visszarepültem Európába. Délutánra azonban már közel 20 fok lett, ami pont ideális egy egész napos barangoláshoz. Brazíliában most tél van, de ezt a telet én bármikor aláírnám odahaza is.
Hazafelé azonban a szerencse úgy döntött, hogy kapok egy kis ízelítőt São Paulo közlekedéséből. Sikerült ugyanis pontosan a délutáni csúcsforgalomban Ubert hívnom. Az út, amely normál esetben jóval rövidebb lett volna, végül majdnem egy órán át tartott. Volt időm alaposan szemügyre venni a mellettünk araszoló autókat, megfigyelni a motorosok elképesztő ügyességét, és azon gondolkodni, vajon a GPS is néha csak legyint-e egyet, hogy „innen már mindenki oldja meg, ahogy tudja”.
Az esti program szerencsére sokkal pihentetőbbre sikerült. Egy kis jakuzzi után úgy éreztem, hogy végre minden megtett kilométer eltűnik a lábaimból. Ezt pedig egy kellemes tantra masszázs koronázta meg, ami tökéletes lezárása volt ennek a mozgalmas napnak. Aki egész nap több kilométert gyalogol egy ekkora állatkertben, az este már különösen tudja értékelni az ilyen kikapcsolódást.
Na, és akkor elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol valószínűleg néhányan felkapták a fejüket, amikor az előző bejegyzésben megemlítettem a tantra masszázst. Már látom is magam előtt a kérdéseket: „Na, Zsombor, azért ezt meséld már el, mégis mi fán terem ez?”
Őszintén szólva, én sem tudtam pontosan, mire számítsak. Az internet tele van mindenféle legendával, féligazsággal és olyan történetekkel, amelyekből az ember a végére már azt sem tudja, hogy egy wellnesskezelésről vagy egy hollywoodi film forgatókönyvéről olvasott.
A tantra eredetileg egy több ezer éves keleti filozófia, amelynek egyik fontos gondolata az, hogy a test és a lélek harmóniában működjön. A tantra masszázs pedig ennek az egyik modern, relaxációs formája. A célja elsősorban nem az, hogy az emberből kifacsarja az izmokból a csomókat, mint egy sportmasszázsnál, hanem hogy teljesen ellazuljon, lelassuljon, és egy kicsit kiszakadjon a mindennapi rohanásból.
Magyarul: itt nem az történik, hogy a masszőr olyan erővel nyomja meg a vállamat, hogy közben végiggondolom az egész eddigi életemet. Inkább finomabb, lassabb mozdulatokkal dolgoznak, kellemes zenével, nyugodt környezettel és olyan hangulattal, hogy tíz perc után már azt sem tudja az ember, milyen nap van.
Persze, amikor először hallottam róla, nekem is beindult a fantáziám. Gondoltam, biztos valami nagyon misztikus dolog lesz. Belépek, füstölők, gyertyák, tibeti hangtálak, esetleg egy guru lebeg a sarokban. Ehhez képest teljesen kulturált, nyugodt környezet fogadott. Se lebegő szerzetes, se varázsigék, csak halk zene és profi kiszolgálás.
A legviccesebb az egészben az, hogy mire véget ért, úgy éreztem magam, mintha valaki újraindította volna a testem újraindító gombját. Az egész napos gyaloglás a városban, az állatkertben megtett kilométerek, az Uberben való egyórás üldögélés és a bőröndcipelés után pontosan erre volt szükségem.
Szóval, ha valaki azt gondolja, hogy a tantra masszázs valami misztikus hókuszpókusz, akkor részben igaza van, mert tényleg van benne egy kis különleges (!) hangulat (18+). Ha pedig azt hiszi, hogy csak a kíváncsiskodók mennek el rá, az is téved. Én egyszerű turistaként próbáltam ki, mert egy hosszú utazás közepén néha jól esik egy kis kényeztetés.
A végén pedig úgy jöttem ki, hogy mosolyogtam, kipihentebbnek éreztem magam, és arra gondoltam: lehet, hogy a brazilok nemcsak a focihoz, a szambához és a caipirinhához értenek, hanem ahhoz is, hogyan kapcsoljon ki az ember egy fárasztó nap után. És ezt, több tízezer lépés után, a lábaim külön megköszönték.
Visszaérve a szállásra, azonban még várt rám a nap legnehezebb feladata: az összepakolás. Holnap délben ugyanis indul a repülőm Rio de Janeiróba. Ahogy elkezdtem belegyömöszölni a holmimat a bőröndbe, egyre erősebb lett az érzésem, hogy valami nincs rendben. Egészen biztos vagyok benne, hogy amikor ideérkeztem, ugyanekkora bőrönddel jöttem, és ugyanennyi ruhám volt. Most mégis úgy viselkedik a bőrönd, mintha útközben kisebb lett volna, vagy a brazil szuvenírek éjszakánként szaporodnának benne.
Holnap tehát következik az igazság pillanata: a repülőtéri mérleg. Őszintén szólva már most izgulok egy kicsit. Lehet, hogy minden rendben lesz, de az is lehet, hogy a bőröndömnek külön ülőhelyet kell majd vennem. Egy biztos: Rio de Janeiro már vár, én pedig nagyon kíváncsi vagyok, milyen kalandok következnek a Copacabana, a Cukorsüveg-hegy és a Megváltó Krisztus városában. Csak előbb még drukkoljatok, hogy a csomagjaim is átjussanak a mérlegen!
