Hár, mit is mondhatnék egyszerü hajdúszoboszlói parasztgyerek eddig. Most itt lassan éjfél, otthon lassan délután 5 óra. Többször szégyeltem magam ma útközben, mert kb. 4–5-ször olyan szinten szökött könny a szemembe (és közben is, miközben írom), hogy egy idegen hihette azt, hogy nagyon nagy bánatom van, miközben ez azért történt, mert egyszerűen nem hittem el, hogy hova megyek, hol járok. Kívánom mindenkinek, hogy érezze át ezt az érzést. Vagy csak én vagyok ilyen szentimentális? Ültem olyan repülőgépeken, amiket eddig csak tv-ben láttam, néztem hogy milyen országok felett repülünk sebesen. Dubajba érkezvén, azt tapasztaltam, hogy minden működik, pedig a világ egyik legnagyobb repülőtere. Menni kell a nyilak után, és egyszer csak egy Boeing 777-300 ER-ről átülsz egy Airbus A380-as emeletes gépre, ahol 12-en ülnek egy sorban az economy osztályon, persze. A business osztály egy bárral együtt az emeleten volt. Nem volt rövid az út! Egyszer kb. 4,5 óra, aztán 9,5 óra. Ülve nem tudok és nem is merek aludni, hiszen már sokan tudják, hogy úgy horkolok, hogy ha kiraknának a Bükkbe egy fa alá aludni, akkor az összes medve vissza menne a Tátrába. Vagyis szerintem nem aludtam, a mellettem ülő fiatal a Leeds-i pár szerint igen, mert olyan furán néztek rám, és a sztyuvik is érdekesen mosolyogtak rám. Na, mindegy. Megérkeztem. Gyerekek! Az illat is más, nagyon kedves mosolygós emberek tömegével. Pl. vártam a szállásomra szállító helyi sofőrt a megbeszélt helyen, de ott már nem volt wifi, viszont volt sok taxi és sok magánfuvaros, akik arra vártak, hogy a túristákat a repülőtérről elvigyék a szállásra. Szóval álltam és vártam, mikor egy random taxis srác odajött és azt mondta: Látom, bajban vagy, mert ide már nem ér ki a free wifi és nem tudsz kommunikálni a sofőrrel. Erre fogta és megosztotta velem a Wi‑Fi‑jét, illetve hotspotjával fel tudtam kapcsolódni és elérni a srácot. Eszméletlen! Ez nálunk inkább az lett volna, hogy ha nem velem jössz, akkor dögölj meg! Röhej az volt, hogy a mobilom előttem csörgött, annál a helyi velem egykorú balinéznél, akinek a szállásán vagyok, és a kezében egy papírra fel volt írva nagy betükkel, hogy VÁRI ZSOMBOR. Beültem a luxus Toyota terepjárójába, persze a baloldalon, amikor láttam, hogy a másik oldalon kell ülnöm, mert jobbkormányos a közlekedés. Sokat mesélt, útközben én is kérdezősködtem. A 20 km-es utat, kb 1 óra alatt tettük meg, a nagy forgalom és a számtalan motor miatt. Hihetetlen a közlekedés. Már nagyon sötétedett, úgyhogy sok mindent azért nem láttam. Elfoglaltam a szállást, minden oké, megmutatták, hogy holnap hol kell vennem helyi SIM kártyát nettel. Gyorsan megittam egy-két sört egy-két Long Island Ice Tea-vel, amiről mindenki tudja, hogy ütős, mert 5-6 féle rövidből keverik ezt a koktélt. Hatott is. (Azért annyira nem, mert most itt éjfél után is írok, csak hát szófosásom van tőle!) Holnap reggel megyek egy vulkántúrára (Kitamani), ellátogatok egy dzsungelbe (Monkey Forest) és Ubudba. Ezekről holnap részletesebben fogok írni. Ezt nektek is éreznetek és látnotok kell. Dögöljek meg, ha leszünk elegen, elhozlak titeket ide és megszervezem!
