Délelőtt még szoboszlói barátainkkal találkoztam, de előtte lefőttem, mint egy kávé. Történt ugyanis, hogy a motort le kellett adnunk, de nem találtam elektromos távindítóját. Stresszhelyzetben mindig folyik rólam a víz, és ez most is így lett 2 perc alatt csöpögött rólam az izzadtság. Végül is egy lehetetlen helyen megtaláltam. Le isadtam gyorsan a motort, hogy ezzel se legyen baj. Még délelőtt csilleztünk egyet, délután pedig hívtunk egy GRAB-ot (ázsiai uber-taxi) és kimentünk a repülőtérre, mert újabb kalandot terveztünk Ho Shi Minh City-be, aminek régi neve SAIGON. El is repültünk el is foglaltuk a szállásunkat a BUI VIEN walking streetre, ami a szállásunktól 50 m-re volt, egy csendes utcácskában.
Saigonba megérkezni nem utazás.
Saigonba megérkezni esemény.
Olyan, mint amikor belépsz egy koncertre, de nincs színpad, nincs jegy, nincs ülőhely – csak hangerő, izzadság és élet.
Az első 10 percben három dolgot értesz meg: Itt meleg van. Itt hangos van. Itt te vagy a leglassabb élőlény.
Közlekedés – a Darwin-díj élő közvetítése
A saigoni közlekedés nem rendszer. Ez filozófia. Piros lámpa? Ajánlás. Zebra? Festett emlék. Sáv? Elméleti fogalom.
Az úton robogók hömpölyögnek, mint egy önálló ökoszisztéma. Ha megállsz, baj van. Ha futsz, baj van. Ha gondolkodsz, már késő. A helyiek tanácsa: „Menj. Lassan. Ne nézz körbe.” Ez nagyjából ellentétes mindennel, amit eddig tanultál az életről. Robogón minden. IS. Saigonban a robogó: családi jármű, teherautó, hűtőkocsi, óvoda, költöztető cég. Láttam: 4 fős családot egy robogón, egy hűtőt egy robogón, 20 méter PVC csövet egy robogón, és egy embert, aki egy másik robogót vitt robogón. Ez már nem közlekedés.Ez kortárs performansz. Sisak van. Funkciója: divat, napellenző, fogas.
Kávé – ami nem kérdez, csak hat.
A vietnámi kávé nem ital. Ez ébresztési módszer. Sűrű, fekete, jeges, alján sűrített tej – mintha a kávé azt mondaná: „Ülj le. Idd meg. Aztán majd meglátjuk.” 10 perc múlva: gyorsabban gondolkodsz, gyorsabban beszélsz, gyorsabban élsz, és meg vagy győződve róla, hogy minden problémád megoldható. Saigon ezt hívja reggelinek.
Étkezés – ahol a higiénia bizalmi kérdés
Saigonban nem ott esznek jól, ahol szép. Ott esznek jól, ahol: műanyag szék van, a leves forróbb, mint a nap, a szakács rád sem néz, és egy néni rosszallóan figyeli, hogyan fogod a pálcikát. Ha nem szólnak rád, gyanús. Ha rád szólnak, jó helyen jársz.
A pho leves olyan forró, hogy: felmelegít, megnyugtat, és egyszerre megizzaszt. Ez lelki tisztulás levesben.
Időjárás – mindig ugyanaz, csak másképp
Saigonban két évszak van: Meleg. Még melegebb, esővel. Az eső nem csapadék. Az eső függőleges tó. 5 percig zuhog, mintha a város le akarná mosni magáról a napot, majd: – kisüt a nap, minden gőzölög, és kezdődik elölről. Ruhád szárad? Nem. Te száradsz.
Kontraszt – felhőkarcoló és leves egy képen
Saigonban: egyik oldalon üvegpaloták, másik oldalon utcai főzőhely, fent irodák, lent hajvágás, főzés, élet.
Egy sikátorban: valaki főz, valaki alszik, valaki él, valaki mindezt egyszerre csinálja. Ez nem rendezetlen. Ez hatékony.
És mikor jön el a pillanat?
A pillanat este jön el. Leülsz egy műanyag székre. Kapsz egy sört. Robogók zúgnak. Nevetés. Fények. Meleg.
És rájössz:
Saigon nem fáraszt. Saigon edz.
Záró gondolat – Saigon túlélési kézikönyv
Ne keresd a logikát. Ne próbáld uralni. Ne panaszkodj! Engedd el! Nevess rajta! Éld meg!
Saigon nem város. Saigon egy teszt. És ha átmentél rajta, kicsit gyorsabban, hangosabban és bátrabban élsz tovább.
