Reggel, mikor megébredtünk, elkezdtük tervezni a napot. A végén azért más lett, de hát ez a jó a szabadságban, hogy bármikor bármi lehet. Én át sem mentem svédasztalos reggelizni, mert már azt is meguntam, így reggel nekiláttam a blog írásának, miközben egy tegnap vásárolt mangót ettem meg. Ez egy kb. kétszer akkora gyümölcs, mint egy körte. A zöldséges meg is hámozza neked, fel is szeleteli, és egy plasztiktálcára le is fóliázza, úgy adja át. Mikor megvettem, banánt is kértem, de itt teljesen más íze van az általam nagyon szeretett gyümölcsnek. Jobb, mint az otthoni! Mikor kész lettem a blogírással, ami egyébként - nem panaszként írom - elég sok energiámat elvesz, de tudom, hogy viszonylag sokan olvassátok, és nem szeretném, ha abbamaradna, szóval amikor végeztem, megint motorra ültünk és elmentünk egy nagy áruházba, itt Samui Centernek hívják.
Megnéztük az árakat és rájöttünk, hogy az utcán sokkal olcsóbbak, mert ez amolyan plázaszerű bevásárlóközpont. Viszont végre ott találtunk egy pékséget, ahol végre normális péksüteményt ehettem, nem ezt a szar toastkenyeret. Visszajöttünk a szállásra, cuccok fel, fürdőscuccok le, és irány a sziget észak-keleti része, ahol egy drótkötélpályán szerettünk volna lecsúszni, de sajna nem sikerült, mert fullon voltak az előfoglalások. Az odavezető út elég kalandos volt, hasonló utakon mentünk fel az induló állomásig egy kávézóhoz, mint a dzsungel-szafarin. Meredeken fel, meredeken le, közben vízátfolyásokkal és éles kanyarokkal, miközben jöttek-mentek a motorok és a dzsippek. A mi kis Honda ADV160-as robogónk jól bírta, de kettőnket, vagyis több, mint 220 kg élő húst (ezek mi vagyunk!) feljuttatni egy meredek emelkedőn, hát nem volt könnyű neki, egyik helyen nem is bírta, így egy éles kanyarban 0 km/h sebességgel rá is dőltünk a banánlevelekre. Nyílván nem lett semmi bajunk, de a következő nagyon meredek emelkedőn már egyedül mentem fel, utastársam meg gyalogolt. Végre letámasztottuk egy biztonságosnak hitt helyen (azt gondoltuk, hogy végre vízszintes), és éppen pakolni készültünk ki, amikor a motor elkezdett a sztenderjén lefelé csúszni, de szerencsénkre elborult, és szerencsénkre nem tört el semmije, csak egy helyen jött le egy 0,5 cm²-en a kulimáz róla. Reméljük, nem veszik észre. Nem feltünő! Szóval nem jutottunk be a kötélpályára, így szép vízesést néztünk meg, amiből van itt a szigeten vagy 5-10.
Az igen kalandos dzsungelutakon végre visszatértünk a civilizációba, és mivel eléggé lefőttünk, próbáltunk egy strandot találni, hogy az izgalmainkat lehűtsük. Próbáltunk a sziget nyugati nyugati felén strandolni, de itt furcsa beach-ek vannak, ugyanis az éttermek és csehóktól kb. 3 méterre hullámzik a tenger.
Aztán továbbálltunk és átjöttünk Lamai-ba, ahol tudtuk, hogy a sziget 2. legjobb partja van. Végre itt a vízbe kerültünk, és ráadásul nem voltak nagy hullámok, viszonylag csendes szél volt. Itt legalább pihehettünk a jó meleg 32 °C-os levegőn és kb. 28 °C-os tengervízben. Nehéz lesz majd visszaszokni a mínuszokra.
